Szerda este úgy döntöttünk, megágyazunk Panninak. Hosszas mérlegelés után a zsiráfos drapp ágynemű helyett, a Nagyi által varrt rózsaszín masnis tündéri szettre esett a választás. Kicsilánynak megmutattuk köldökön keresztül, lássa, mennyire készülünk és nyugodt legyen, most már hazajöhet :)...
Namu, mindent kimosott neki, már a téli hálózsákját is beszereztük, 2 napja a babakocsit is kifertőtlenítettem, ezért egyre nehezebb olyan elfoglaltságot keresnem, amikor a "Nagy Nap" eljövetelére készülhetek. Zsoltinak is van kórházi csomagja: kikészítette, feltöltötte, az összes audiovizuális készülékünket, elemeket, állványokat. Nem tudom elképzelni, milyen lesz, amikor már nem fog hullámozni a hasam és nem apró mozgolódással fogja jelezni Panni, hogy "hahóóó Anyu, felébredtem", hanem nyöszörgéssel, sírással. Zsolti is folyamatosan készül. Minden alkalommal, felveszi a telefont, próbál a kedvemben járni, segíteni, amiben csak tud, óv, megnyugtat és közösen várjuk az élet legszebb feladatát. Azt gondoltam, hogy nem lehet, annál erősebb kötelék, két ember között, mint, amit már, lassan 4 éve érzek, de nap mint nap megdől az elméletem :)
No comments:
Post a Comment